Hálózati ismeretek

Könyvtár szakos kurzus munkafüzete

2010. február 28., vasárnap

Az első...

Kedves idetévedt látogató!

Ha már erre a blogra sodort az internet szele, engedd meg, hogy néhány mondatban kifejtsem, hogy miért is született ez a blog.


A blogolástól eddig szerencsésen távoltartottam magam. Na, nem mintha lenne bármi bajom is a blogolással, sőt! Magam is szívesen olvasgatok blogokat, de arra még sosem éreztem elég késztetést, hogy én is indítsak egyet. Egészen mostanáig.
Persze azt le kell szögezni, hogy bár a késztetés megvan, de az korántsem belülről jött... Egyszerűen azért indult a blog, mert el kellett indulnia!
Ez ugyanis egy Kommunikációelmélet alapjai c. kurzus féléves feladata. A cél az, hogy a csoporttársaimmal együtt megtanuljuk a blogolás minden csínját-bínját.

Mivel ez az első blogom, eleinte nyilván kissé döcögősen fog haladni a dolog, de reményeim szerint a félév végére jobban megy majd. Kereken 1 kreditet fogok bezsebelni, ha összehozok egy normális blogot...

De miről is fog szólni a blog?

A feladat az Index fórum egy szabadon választott topikjának elemzése. A "Fogyókúra" topikra esett a választásom, aminek személyes okai vannak.
Akik az elmúlt 1,5-2 év alatt ismertek meg, valószínűleg nem tudják, hogy bizony én is egy komoly fogyókúrán vagyok túl. 2 évvel ezelőtt ugyanis 25 kilóval voltam nehezebb mint most. Aztán elkezdtem egészségesen enni, rendszeresen sportolni, kipróbáltam egy csomó módszert, és bár lassan, de biztosan elértem a célom. De azóta is folyamatosan diétázok, hogy amit leadtam, ne is jöjjön vissza. Éppen ezért úgy gondoltam, elég sokat olvastam, olvasok a témáról ahhoz, hogy kitartson a mondókám annak a bizonyos kreditnek a begyűjtéséig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése