Hálózati ismeretek

Könyvtár szakos kurzus munkafüzete

2010. október 8., péntek

Blogos összefoglaló

Halihó!

Nincs egy hónapja, hogy elkezdtem a blogos gyűjtőmunkát. Az idei félév első bejegyzésében szó volt arról, hogy a blogot, mint témát másodmagammal együtt, internetes források segítségével kell feldolgoznom. Szintén az első bejegyzésben tüntettem fel, hogy az én blogomban mely részterületekkel, résztémákkal kapcsolatban sorakoznak majd a bejegyzések.
A feladatot érzésem szerint sikerült elvégezni, így nem maradt más hátra, mint egy rövidke összefoglalót kanyarintani a végére.

2010. október 3., vasárnap

Kicsiny hazánk könyvtáros blogjai

Helló!

Talán még nem volt alkalmam megemlíteni, hogy könyvtáros "kisasszonynak" készülök, úgyhogy ezt most pótolnám. Szóval könyvtár szakos vagyok, így magától értetődőnek tűnt, hogy a blogvilág ismertetése kapcsán ejtsek néhány szót a könyvtáros blogokról (is). Teszem mindezt egy szakmai folyóirat, a TMT egyik tavalyi száma alapján.

Blog etikett

Halihó!

Etikai kódexről gondolom már mindenki hallott. A bloggereknek is van valami ilyesmijük, ami szokás szerint inkább csak egy ajánlás, és amit persze sokan nem tartanak be... Ez következik 10 pontba foglalva.

Amit csak a bloggerek értenek...

Üdv!

A zsargon a társadalomban hierarchikusan elhelyezkedő csoportok tudatos vagy nem tudatos beszédmódja, amely a társadalmi csoport elzárkózási szándékait szolgálja.
Miután bloggernek lenni ma már komoly hivatás, szinte el is lehet várni, hogy legyen a bloggereknek is egy sajátos beszédmódjuk. Ez lenne a blogzsargon.

2010. október 1., péntek

Kik vagytok bloggerek?

Helló!

Tudjuk már, hogy mi a blog, milyen típusai vannak, mi a csuda az a mikroblog, és hogyan hívjuk a blogok kesze-kusza hálózatát.
Éppen ideje néhány szót ejtenünk azokról is, akik a profi - vagy épp kevésbé profi - bejegyzéseikkel építik, szépítik a blogok világát. Ők a bloggerek.