Hálózati ismeretek

Könyvtár szakos kurzus munkafüzete

2011. november 19., szombat

Összefoglalás, forrásjegyzék

Helló mindenkinek!


7 bejegyzésen keresztül olvashattatok a MaNDA-ról, illetve a már meglévő hazai digitális gyűjteményekről. Az előző bejegyzéssel sikerült kipipálni az utolsó vázlatpontot is, így elérkezett az idő, hogy a téma (MaNDA – Új magyar digiterv és a már meglévők) rövid összefoglalásával könnyes búcsút vegyek – legalábbis egy időre – a munkafüzetként működő blogtól.

2011. november 4., péntek

Jelentősebb digitális gyűjtemények hazánkban 2.

Üdv!

Ha valaki azt hitte, hogy az előző bejegyzéssel ki is merítettük a hazai digitális gyűjteményeket, az bizony tévedett. Hátra van még ugyanis három, cseppet sem elhanyagolható gyűjtemény bemutatása.

Jelentősebb digitális gyűjtemények hazánkban 1.

Üdv!

Vége felé közeledik az őszi szünet, de ez a pár nap nem telt el haszontalanul. Összegyűjtöttem ugyanis néhány fontosabb hazai digitális gyűjteményt, hiszen a MaNDA természetesen nem az első és egyetlen digitalizáláshoz kapcsolódó projekt hazánkban. Többféle területen – pl. film, irodalom, kép – is készültek már digitális gyűjtemények, ezekből tekintünk át röviden néhányat.

2011. október 2., vasárnap

A MaNDA-hoz kerülő NDA

Üdv mindenkinek!


A MaNDA feloldását talán már kívülről is tudjuk: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet.
A címben szereplő másik betűszó talán szintén ismerős: NDA, azaz Nemzeti Digitális Adattár.

2011. október 1., szombat

A ManDA elődje: a Magyar Nemzeti Filmarchívum

Üdv mindenkinek ezen a szép napsütéses szombati napon! :)


Egy korábbi bejegyzésben már felvázoltam, hogy idei aktuális témánkat (MaNDA - Új magyar digiterv és a meglévők) kb. milyen logika mentén fogom körbejárni. A vázlat első két pontját az előző bejegyzésekkel már kipipáltam. Ezúttal a harmadik vázlatpont kerül kifejtésre, ennek megfelelően pedig kicsit közelebbről is megismerkedünk a Magyar Nemzeti Filmarchívummal.

2011. szeptember 30., péntek

A 2011. évi LX. törvény

Üdv mindenkinek!

Az előző bejegyzésekben kicsit közelebbről is megismerkedtünk a MaNDA-val, annak céljával, feladataival, a célok megvalósításának több lépcsőből álló programjával. Ez alkalommal a korábbi bejegyzésekben elmondottak jogszabályi hátterét tekintjük át, azaz a 2011. évi LX. törvényt, amely az 1997. évi CXL. törvény és a 2004. évi II. törvény módosításával létrehozta a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet. 

Amit a MaNDA-ról tudni érdemes 2.

Üdv!

Az előző bejegyzés azzal ért véget, hogy a 2011. évi LX. törvény, 2011. június 11-én történő hatályba lépésével megalakult a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. Ebben a bejegyzésben a MaNDA céljáról, feladatáról, működéséről stb. lesz szó.