Hálózati ismeretek

Könyvtár szakos kurzus munkafüzete

2010. szeptember 19., vasárnap

Blog a blogról

Üdv az olvasóknak!


Elindult az őszi félév, így a blog is új életre kel!
Mint ahogy az előző félévben is, úgy most is egy egyetemi kurzus követelményeként születnek majd a bejegyzések. Ezúttal azonban nem a fogyókúráról, hanem a blogokról lesz szó.

 Röviden a blogról:

"A blog egy olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal, amely ezek sorozatából áll, függetlenül attól, hogy mi az oldal témája, formája és hogy nyilvánosan elérhető-e. A bejegyzések leggyakrabban – de nem szükségszerűen – fordított időrendi sorrendben vannak. A blogok többsége nyilvános weblapként működik bármely internethasználó által elérhetően. Az eredeti „weblog” kifejezés a „web” és „log” (napló) szavak összetételéből keletkezett, ebből rövidült a mára bevetté vált blog alak.

Témája sokrétű: lehet egyszerűen egy interneten közzétett személyes, egyéni napló, de lehet egyéni vagy csoportos politikai véleménynyilvánítás vagy üzleti jellegű kommunikáció eszköze is, és lehetségesek tematikus blogok is (például kifejezetten csak az irodalommal foglalkozóak). Ennek megfelelően a szerzők köre az alkalmi szerzőktől a nagy írói közösségekig, sőt vállalatokig terjed.

A blogok gyakorlatilag semmiféle formai vagy tartalmi megkötéssel nem rendelkeznek.
Aki blogot kíván indítani, választhat a számos szolgáltató által kínált ingyenes vagy fizetős megoldás közül, de saját maga is üzemeltethet blogmotort, amelyből több nyílt forráskódú, ingyenes megoldás is létezik."
(teljes cikk itt olvasható)

Mikor indult az első blog? Milyen típusai vannak? Kik a bloggerek? Mi a blogoszféra? Mi az RSS feed? Milyen sajátosságokkal renelkeznek a blogok? Hogyan viszonyul egymáshoz a blog és a hagyományos média? Mi a blogetikett?


Többek között ezekre a kérdésekre fogom keresni a választ csoporttársammal, Krisztivel közösen. Az ő blogjába itt olvashattok bele.

Mivel a témát csoportmunka keretében kell feldolgozni, Krisztivel felosztottuk egymás között a témát.

Az én blogomban a következő résztémákról, részkérdésekről lesz szó:
  • Blogtípusok
  • Blogformátumok
  • Bloggerek
  • Blogoszféra
  • Blogzsargon
  • Blogetikett
  • Könyvtári blogok Magyarországon 

Kriszti blogjában pedig az alábbi témákról találhattok majd bejegyzéseket:
  • Blogtörténet
  • A blogok jellemzői, felépítése
  • A blogok sajátosságai 
  • A blogok és a hagyományos média kapcsolata
  • RSS feed
  • A bloggerszerep problémái 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése