Hálózati ismeretek

Könyvtár szakos kurzus munkafüzete

2010. október 1., péntek

Kik vagytok bloggerek?

Helló!

Tudjuk már, hogy mi a blog, milyen típusai vannak, mi a csuda az a mikroblog, és hogyan hívjuk a blogok kesze-kusza hálózatát.
Éppen ideje néhány szót ejtenünk azokról is, akik a profi - vagy épp kevésbé profi - bejegyzéseikkel építik, szépítik a blogok világát. Ők a bloggerek.
Kik blogolnak?
Forrás: Blogvilág
Szerző: Varsányi Martina, 2009. október 20.

A Technorati egy főleg angol nyelvterületen végzett kérdőíves felmérés alapján tanulmányt készített a blogoszféra 2009-es helyzetéről, melyből többek között az is kiderül, hogy kik is a bloggerek.

A bloggerek főleg a tanult, jómódú, 18-44 év közötti férfiak közül kerülnek ki. Egy átlag blogger legalább három blogot vezet, és minimum 2 éve "űzi az ipart".

A bloggerek 35%-a a hagyományos médiában is jelen van/volt íróként, riporterként, rádiós vagy tévés személyiségként.

Átlagosan heti 7-8 órát töltenek blogok olvasásával, heti 3 órát pedig hozzászólások írásával.

Megélhetési bloggerek 
Forrás: Blogvilág
Szerző: Varsányi Martina, 2009. április 23.

Bár a blogok főleg szórakozásból vagy elhivatottságból születnek, komoly üzletté is válhatnak.

A Wall Street Journalban megjelent cikk szerint a bloggerkedés új szakmának tekinthető.

A megélhetési bloggereket 4 csoportba lehet osztani:
  • a blogok oldalán megjelenő reklámokból, fizetett hirdetésekből élők
  • bérbloggerek
  • a blogon keresztül közvetve pénzt keresők
  • blogjukat értékesítők
A fizetett hirdetésekből élő bloggerek a nagy olvasottságból és átkattintások számából profitálnak.

A bérbloggerek azok, akiket egy-egy bejegyzés, vagy egy egész blog szerkesztésére kérnek fel. Szabadúszóként tevékenykednek, írásaik legtöbbször nevük feltüntetése nélkül jelennek meg.

A közvetve pénzt keresők igen széles tábort képviselnek, legtöbbjük nem is nevezi magát hivatásos bloggernekk. Közéjük tartoznak azok, akik blogjukkal termékeket, szolgáltatást értékesítenek, de azok is, akik a blogjukban közzétett szakmai tevékenységük hatására kedvező állásajánlatot kapnak.

A nagy olvasottsággal rendelkező blogokat gyakran adják-veszik a bloggerek a fizetett hirdetésekből származó bevételek reményében.

Hivatalosan is médiamunkás a blogger 
Forrás: hwsw
Szerző: Koi Tamás, 2009. október 6.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) 2009. őszén úgy határozott, hogy a bloggereknek kötelességük felfedniük írásaikban, ha valamilyen ellentételezést kaptak a bejegyzéseikben tárgyalt termék vagy szolgáltatás gyártójától vagy forgalmazójától. Ha elmulasztja ezen kötelességét, akkor bizony még pénzbüntetésre is számíthat a feledékeny blogger.

Miért lesz ettől hivatalos a blogger szakma?

Nos azért, mert ez a szabályozás eddig csak az újságírókra vonatkozott. Azzal, hogy  az FTC a bloggerekre is kiterjesztette a szabályozást, hivatalosan is elismerték a bloggereket, mint "médiamunkásokat".

Milliárdos bloggerek
Forrás: hvg.hu
2010. április 6.

Már az előző két cikk is a blogjukkal pénzt kereső bloggerekről szólt, így jogosan tenné fel a kérdést bárki: minek még egy harmadik is?
Egész egyszerűen azért, mert itt konkrét nevet is találunk. Valakit, akinek nagyon bejött a bloggerkedés.

Nick Dentonról van szó, aki 2007-ben a Sunday Times "gazdagok listáján" az 502. helyet fogalalta el, 290 millió! dolláros vagyonával.

Az angol újságíró 2002-ben indította blogját, melyet mára egy külön csapat üzemeltet. A siker gyorsan az ölébe hullott Dentonnak, hiszen 2004-ben, vagyis 2 évvel az indulást követően a blog már havi 6500 dollárt jövedelmezett.

Aki ezen most meglepődött, ajánlom, olvasson bele a techline cikkébe itt, ahol még ennél is nagyobb számokkal lehet "összefutni".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése