Hálózati ismeretek

Könyvtár szakos kurzus munkafüzete

2010. április 6., kedd

Itt az idő!

Ebben a hozzászólásomban az idő lesz a legfontosabb. Legalábbis ami vizsgálódásom szempontját illeti.
Ezúttal ugyanis arra keresem a választ, hogy a digitalizálódás hogyan befolyásolja az idő és térélményt, illetve, hogy köthető-e valamilyen dátumhoz a webre kerülés.


Általánosságban elmondható, hogy a digitalizálódás alapvetően befolyásolja a kommunikációnkat. Általában tömörebben fogalmazunk (persze erre is hozhatunk ellenpéldát), és bátrabbak is vagyunk. A net ugyanis "elrejt" bennünket, és személytelenül olyan formában is megnyilatkozhatunk, amelyet személyesen esetleg nem vállalnánk fel. Vagy szabadabban, kötetlenebbül beszélhetünk dolgokról, amit egy ismerősünkkel nem szívesen osztanánk meg.
A digitalizálódás az idő és térélményre is hatással van.
Az internetet ugyanis a legkevésbé érdekli, hogy a felhasználó a világ melyik pontján van éppen, és az is előfordulhat, hogy egy adott bejegyzésre, cikkre órákkal, napokkal, vagy még később reagálunk.
Erre net nélkül nem sok lehetőségünk adódna.
Képzeljünk el egy szemtől-szemben beszélgetést egy budapesti és egy ceglédi között úgy, hogy mindkét fél a lakóhelyén tartózkodik! :D Vagy próbájunk meg negyed óra késéssel válaszolni a telefonos beszélgetőpartnerünknek! [de nehogy a saját számlánkra kísérletezzünk! :D]

Mindezt az általam vizsgált topikra is ráhúzhatjuk.
Egy korábbi bejegyzésemben már tárgyaltam az aktivitást, és ott kifejtettem, hogy a hozzászólások között bizony igen nagy szünetek vannak. Ez azonban nem okoz nagy kárt a topikban, hiszen még mindig él és virul.
Hogy a résztvevők helyileg hova tartoznak, nem tudom, de gyanítom, hogy nem egy városban laknak.
Valahol egy másik topikban azzal is találkoztam, hogy kicsiny hazánk határain túlról írt hozzászólást egy határainkon inneni hölgy/úr.

Hogy köthető-e valamilyen dátumhoz a webre kerülés?
Határozottan nem.
A topik a fogyókúráról szól, és legtöbbször saját problémájukról írnak a hozzászólók, illetve saját tapasztalataikat, tanácsaikat teszik közzé, ami semmilyen konkrét dátumhoz nem köthető. Akkor írnak, ha épp arra tévedtek, vagy amikor éppen felszaladt egy pár kiló és "sürgős" segítségre van szükség.

Ennek a bejegyzésnek a keretében még három kérdésre kellene válaszolnom.
Az egyik: Mennyire köthetőek a szakaszok [gondolj itt a kivesézett aktivitásra] a multimédia hálózati térhódításához (sávszélesség -> kép, video)

Hát nem tudom... Igazából semennyire. Nem igazán vannak ugyanis képek vagy videók a topikban, így nincs is nagy jelentősége a kérdésnek, másrészt nem értek ezekhez a sávszélesség mizériákhoz, így nem nagyon látnám a párhuzamot a kettő között.

Úgyhogy ugorjunk is a másik kérdésre: Mennyire köthető a hálózati kommunikáció fórumokat meghaladó, adatbázis-alapúvá válásának jelenségéhez?

Valójában erre is csak azt tudom mondani, hogy semennyire. Jelen topikunkban ugyanis a fordítottja igaz. A wikik, honlapok a kiindulópont, a topikban pedig részben ezekből merítve, ezeket feldolgozva vagy ezekre reagálva születnek a hozzászólások.

Végül az utolsó kérdés: Beszerezhető-e már a terület áttekintéséhez szükséges teljes/elégséges tudás pusztán webes információforrásokból?

Igen is, meg nem is.
Na most akkor hogy is van ez?
Hát igen abból a szempontból, hogy annyi honlap, meg fórum meg minden van a témából, hogy abból simán megél egy fogyókúrázó. Még pusztán a netes forrásokat sem lehet teljes egészében végignézni, még akkor sem, ha csak a magyar nyelvű oldalakra koncentrálunk. Csupán a neten is van annyi információ, egymással ráadásul ellentétes vélemények, módszerek, hogy szegény fogyókúrázónak már az felér egy komoly edzéssel, hogy ezeket az információkat összegyűjtse, szétválogassa, értékelje és eldöntse, hogy akkor most melyiknek is higgyen.
Ugyanakkor a fogyókúra folyton változik, alakul, mindig előkerül egy újabb kutatás, egy újabb zseni módszere, vagy egy újabb fogyi-bogyó. Holnap már kiderülhet, hogy amit tegnap mondtak, azt egy másik kutatás megcáfolta...
Éppen ezért teljes biztonsággal mégsem lehet elmondani, hogy mindent tudunk a témából, ha elolvassuk az összes forrást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése