Hálózati ismeretek

Könyvtár szakos kurzus munkafüzete

2010. április 26., hétfő

Egy saját honlap terve

Üdv a látogatóknak!

Fényévekkel ezelőtt, az első bejegyzésemben leírtam, hogy ez a blog egy kurzus követelményeként jött létre. Tulajdonképpen egy munkafüzet, ahol egy adott területet kell/kellett elemezni meghatározott kérdések alapján.
Nos, elérkeztünk az utolsó kérdéshez! (Most már csak reménykedni kell az ötösben. :D)

Az utolsó kérdés egy picit más lesz, mint az előzőek. Eddig ugyebár arról szóltak a bejegyzéseim, hogy megpróbáltam feltérképezni a fogyókúrának, mint témának a webes megjelenését, mibenlétét.

Ezúttal nem már egy meglévő fórumot vagy honlapot fogok vizsgálgatni, nem is a webes formák és a hagyományos média viszonyát, hanem - elővéve kreativitásomat - én magam fogok létrehozni egy fogyókúrás honlapot. Legalábbis elméletben...


Mielőtt hozzáfognánk egy honlap megalkotásához, érdemes feltérképeznünk az aktuális helyzetet, vagyis megvizsgálnunk, hogy milyen honlapok léteznek már az adott témában. Nem árt végiggondolni, hogy milyen igények kielégítésére szeretnénk létrehozni a honlapot, és hogy milyen szolgáltatásokkal kívánjuk színesebbé, népszerűbbé varázsolni munkánkat.

Mi hiányzik a terület webes reprezentáltságából?

Valójában semmi. Egy korábbi blogbejegyzésemben, de talán nem is egyben említettem már azt, hogy a fogyókúra egy olyan terület, ami teljesen behálózza az internetet. Nos, itt is csak annyit tudok elmondani, hogy véleményem szerint minden megtalálható az interneten, amire egy fogyókúrázónak szüksége van/lehet: receptgyűjtemény, fórumok, diétaleírások, hasznos ötletek, tápanyagtáblázat, videó, kép stb., tehát tényleg minden, amit csak el lehet képzelni. 

Milyen igényre és felhasználói aktivitásra-attitűdre lehetne alapozni egy új kezdeményezést?

Bár kétségtelenül nagy munka lenne vele, de ha egy saját honlap készítésére szánnám el magam, akkor mindenképpen a „Mindent egy helyen!” kívánságra alapoznék.
Személy szerint azokat a fogyókúrás honlapokat kedvelem a legjobban, ahol a téma minden területéről találok információkat. Ez kényelmes megoldás, hiszen nem kell külön honlapokon keresgélni a recepteket, edzésterveket, diéta-leírásokat stb. Egy kezdő fogyókúrázónak különösen hasznos egy olyan oldal, ahol minden lényeges információt és eszközt (gondolok itt a kalkulátorokra, tápanyagtáblázatra) egy helyen megtalál, és ahol esetleg még arra is lehetősége van, hogy egy fórum keretein belül a „sorstársakkal” is kapcsolatba lépjen.

Létezik-e (jó, rossz, "majdnem tökéletes") példa? Mutassa be, jelezze hiányosságait!

Minthogy rengeteg honlap található a témában, így természetszerűleg találunk közöttük gyengébbeket és jobbakat egyaránt.
De hogy mi a jó és mi a rossz, elég szubjektív. Mégis nézzünk néhány példát.

A határozottan jó oldalak közül a femina.hu Fogyókúra aloldalát emelném ki. Diétaleírások, edzéstervek, érdekességek, fórum, receptek, BMI kalkulátor várja az olvasókat. Néhány szakember elérhetőségét is megtaláljuk az oldalon, ha esetleg speciálisabb segítségre van szükségünk, vagy ha egy honlap helyett egy szakember véleményére szeretnénk alapozni fogyókúránkat.
Az oldal azonban csak majdnem tökéletes, néhány hiányosságot azért felfedezni. Az egyik, hogy mindössze BMI kalkulátor található az oldalon, pedig jó néhány kalkulátor létezik még, ami hasznos segítséget nyújthat a túlsúllyal küzdőknek.
A másik hiányosság, hogy sajnos tápanyagtáblázatot sem találtam, pedig ha valaki egy komolyabb fogyókúrába kezd bele, akkor mindenképpen szüksége van rá.

Mindezt leszámítva tehát egy igen jó oldalról van szó, de vannak ennél jóval gyengébb honlapok is.

Ilyen pl. a Fogyókúra könnyedén c. lap is, ahol mindössze 11 cikket leltem fel.
Nincs se tápanyagtáblázat, se kalkulátor, fórumot már nem is reméltem találni az oldalon.
Ráadásul az oldal nemcsak tartalmát tekintve szegényes, de a kivitelezés sem éppen felhasználóbarát. Nincsenek képek, csak szöveg, a cikkek szövege is elég tömény, nem igazán van tagolva.

Milyen szolgáltatásokat vagy már létező adatforrásokat tartalmazna a startup/mashup?

Nos, mindenképpen lennének az oldalon diétaleírások és edzéstervek, friss hírek a témában, mindenféle érdekességek, pl. kutatások, vizsgálatok, kísérletek eredményei.
Lenne tápanyagtáblázat és vitamintáblázat, és lenne egy táblázat a legfontosabb tápanyagokról is, ami tartalmazná az adott tápanyag legfontosabb tulajdonságait: mire jó, mi történik, ha többet/kevesebbet fogyasztunk belőle a kelleténél, hogy mely élelmiszerek a legjobb, legegészségesebb forrásai stb.
Természetesen lennének különböző kalkulátorok is.
Amit feltétlenül kiemelnék a többi szolgáltatás közül, az a receptgyűjtemény.
A receptgyűjteményen belül különös figyelmet fordítanék a vegetáriánus ételekre, hiszen sok fogyókúrázó van, aki egyben vegetáriánus is. Nekik külön feladat összehangolni a diétát a vegetarianizmussal, vagyis hogy az étel ne csak egészséges és energiaszegény legyen, hanem húsmentes is.
Elég sokat szoktam böngészni a neten a különböző receptgyűjteményeket, és igen nehéz olyan ételeket találni, ami a vegetáriánus és fogyókúrás kritériumoknak is megfelel.
Előfordulnak ugyan olyan oldalak, ahol külön megtaláljuk a fogyókúrás ételek receptjeit és külön vannak vegetáriánus ételek is, de fogyókúrás és vegetáriánus gyűjteménnyel még nem találkoztam.
Így tehát külön kupacba rendezném azokat a recepteket, melyek egészségesek, jól illeszkednek a fogyókúrába, és mindemellett húsmentesek is.
A recepteket a hozzávalók listáján és az elkészítés menetén kívül kiegészíteném az egy adagra vonatkozó tápanyagértékekkel, és az elkészült ételekről készített fényképekkel is.
Mivel a különböző betegségek (pl. cukorbetegség, epebetegség, ételallergia stb.) külön étrendet igényelnek, ezért szintén óriási feladat a különböző betegségek étrendjeit összehangolni a diétával. Így minden receptnél külön kiemelném, hogy azt milyen betegség esetén lehet fogyasztani.
Még szintén a recepteknél maradva: lehetőséget adnék a regisztrált felhasználóknak, hogy beküldjék a saját kipróbált receptjeiket, amit a beküldő nevével ellátva helyeznék el a honlapon, pl. egy „Tagok receptjei” pont alatt.
A receptekhez lehetne véleményt írni, illetve szavazást kezdeményezni, hogy kinek melyik ízlett a legjobban.

Az oldal keretén belül egy kis klubot is létrehoznék, ahová a regisztrált tagok saját profilt alakíthatnak ki, képeket tölthetnek fel magukról, írhatnak saját magukról illetve fogyókúrájuk történetét is megoszthatnák a többiekkel egy Napló formájában. Minden tag beállíthatná magának, hogy Naplóját és egyéb megadott adatait mindenki számára publikussá teszi-e, vagy csak a többi regisztrált tag számára.
Lenne természetesen fórum is, hogy a tagok kicserélhessék egymással tapasztalataikat, segíthessenek egymásnak. A fórum hozzászólásai publikusak lennének, vagyis a nem regisztrált tagok is hasznosíthatnák az ott elhangzott tanácsokat.

Mivel ez egy átfogó oldal lenne, így egy témát nem tudnék maximálisan lefedni. Éppen ezért az oldalsávban rengeteg kifelé vezető linket helyeznék el, melyek a részterületekkel foglalkozó legjobb oldalak felé mutatnának. Ezen kívül lennének olyan linkek is, melyek különböző kereskedelmi oldalakra vezetnek, ahol a fogyni vágyó beszerezheti pl. a sportfelszerelését.

Szintén az oldalsávban kapnának helyet a hirdetések, pl. program- vagy könyvajánlók, természetesen az adott témához kapcsolódóan.

Egy aprócska, de jópofa szolgáltatás lehet a képeslapküldés, amelynek segítségével vicces vagy bátorító képeket küldhetnének az olvasók a sorstársaknak. Mondjuk olyat, mint ezek itt:












(a képek a Hoxa portálról származnak)

Mi lenne a siker titka? Hogyan lehetne elősegíteni (hogyan  lehetne"manipulálni" a felhasználói aktivitást/attitüdöket)?

Ahhoz, hogy egy oldal sikeres legyen, véleményem szerint két dolog kell. Egyrészt megfelelő tartalom, másrészt jól megválasztott dizájn.

A tartalom esetében fontos, hogy a mennyiségen kívül a minőség is megfelelő legyen.
A siker titka szerintem a frissesség. Rengeteg kutatást, vizsgálatot, kísérletet végeznek a témában, mindig előkerül egy új fogyókúrás termék, egy már meglévő termék kritikája, egy új módszer stb. Ha ezekről a honlap tájékoztatást tud nyújtani, akkor mindenképpen nyert ügye van. Nem véletlenül szeretem és szeretik még sokan a vital.hu oldalt, ahol mindig naprakész információ várja az olvasókat.
Olyan cikkek, írások közlése, amit az olvasók még 20 másik honlapon is megtalálnak, nem elegendő a sikerhez.

Szokták mondani, hogy a belső a lényeg, a külső nem számít. Persze azért mindenki megnézi, hogy a másikon milyen ruha van…
Valahogy így van ez a honlapokkal is. Egy oldal nem lesz sikeres attól, ha profi a dizájn, de mellette gyér a tartalom. Ugyanakkor a kiváló tartalommal rendelkező oldal is kisebb eséllyel indul a sikerért, ha van valami kivetnivaló a külső megjelenésben.
Véleményem szerint fontosak a képek, a színek, persze csak mértékkel. A színeknek jól kell harmonizálniuk egymással, nem nézhet ki úgy egy honlap, mint egy cirkuszi plakát. Azon kívül hogy nem szép, még zavaró is az olvasásban a túl sok szín. Ugyanez mondható el a képekről. Kellenek a képek, de nem szabad „megfulladni” a sok kép között, a szöveget nem szabad elnyomnia a képeknek. Jó megoldás erre, ha külön képgalériát készítünk, ahová tematikus rendben berakhatjuk a képeket.
A cikkek, bejegyzések szövegének jól tagoltnak kell lennie, és ez érvényes az egész honlapra is. A megfelelő, logikus és áttekinthető elrendezés sokat javít egy honlap megítélésében.

A sikeres honlaphoz elengedhetetlen, hogy teret adjunk az olvasóknak is, vagyis lehetőséget a megnyilvánulásra (megjegyzések írása a cikkekhez, saját fogyókúrás Napló szerkesztésének lehetősége, szavazások stb.), a közösségépítésre (fórumok, programok), vagy akár a honlap tartalmának alakítására. A felhasználók is küldhetnének be recepteket, vagy érdekes cikkeket, anyagokat, amik felkerülnének a honlapra, illetve egy mini kérdőívvel fel lehetne mérni, hogy kinek mi a véleménye a honlapról, mi az amit hiányol, mivel tenné még tartalmasabbá a honlapot stb. A felmerült kívánságokat, igényeket és ötleteket figyelembe véve a felhasználók ténylegesen is részt vehetnének a honlap „életében”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése